Oldal kiválasztása
Ezen a héten az előzetes várakozásainkat felülmúló számban rendeltek az érdeklődő sportbarátok Törzsszurkolói Klubkártyát egyesületünktől. Az akció tovább folytatódik – aki szeretne, még csatlakozhat!
Az új évadban az egyik legfontosabb célunk a nézőszám további növelése, így már igényelhető az 1. MCM-Diamant TÖRZSSZURKOLÓI KLUBKÁRTYA, amely az összetartozás kifejezése mellett jó néhány előnnyel is jár a kártyatulajdonosok számára. A kedvezményes bérletvásárlási lehetőségek mellett a csapattal kapcsolatos kiadványokhoz és ajándéktárgyakhoz is hozzájuthatnak, illetve a szerencsések exkluzív programokon is részt vehetnek majd a 2019/2020-as évadban.
Az első 50 igénylő pedig egy igazán egyedi, a korábbiaktól merőben eltérő stílusban készült szurkolói pólót kap, ami igazi ereklye lehet egy sportbarát számára!
A klubkártya igényelhető az info@1mcmvolley.hu címen 2019. szeptember 27-ig.
Ahogy már korábban jeleztük, az új évadban immár jegyekkel vagy bérletekkel lehet majd bejutni mérkőzéseinkre. A versenykiírás alapján a bajnokságban 10-15, a Magyar Kupában és a Challenge Kupában pedig legalább 1-1 hazai meccs vár ránk. Azt pedig már most borítékolni lehet, hogy minden meccs éles és izgalmas lesz. Rövidesen tájékoztatást adunk a bérletek és a jegyek áráról, a kedvezményes lehetőségekről és a további újdonságokról is.