Oldal kiválasztása

Klub

Tisztelt Szurkolóink! Tisztelt Sportbarátok!

Egyesületünk több mint 50 éves történetének legsikeresebb szezonját zárta 2020 tavaszán. Történelmet írtunk azzal, hogy első alkalommal léphettünk ki a nemzetközi porondra és a török Türk Hava Yollari elleni Challenge Kupa-párharc, a csaknem ezer néző a hazai első mérkőzésen és a játszmagyőzelem az isztambuli visszavágón, örök emlék marad. A csapat a magyar élvonalban is remekelt: februárban történelmet írt azzal, hogy fennállása során először bejutott a legjobb négy közé a bajnokságban, és az Extraliga kényszerű befejezésekor, 18 forduló után, három mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt, 4 pontos előnnyel vezette az Extraliga tabelláját! (A szövetség végül nem hirdetett végeredményt.) A lányok kétszer is győztek a korábbi ötszörös bajnok Békéscsaba otthonában, nyertek Nyíregyházán és a Bajnokok Ligája-főtáblás Vasas otthonában, hazai pályán pedig a Vasas elleni 3-1-es diadal volt a legemlékezetesebb.


A „nem hivatalos” végeredmény

A kaposvári női röplabdacsapat fejlődése folyamatos. Az elmúlt 11 évben soha nem értünk el rosszabb eredményt az adott évadban, mint az azt megelőzőben! Kaposvár Megyei Jogú Város támogatásának köszönhetően időközben tovább emelhettük a szakmai munka színvonalát: Nedeljkovic Sasa személyében az egyik legjobb, Magyarországon dolgozó vezetőedzőt sikerült Kaposvárra csábítani, aki az elmúlt hat évben háromszor volt az év röplabdaedzője hazánkban. A szabadkai szakember egyre nagyobb részt vállal az utánpótlás nevelésében is, és a szerződését még 2019-ben sikerült további két évvel, 2021 májusáig meghosszabbítani.

Kaposvár egyetlen élvonalbeli női csapataként szeretnénk a sportszerető közönséget és támogatóinkat kiszolgálni eredményeinkkel, munkánkkal, hozzáállásunkkal. A jövőben is olyan csapat kialakítása a célunk, amely versenyben lesz a legjobb magyar együttesekkel, és az eddiginél is nagyobb létszámú közönség előtt szerepel majd hétről hétre.

Az elmúlt években előbb klubot építettünk, majd a szakmai háttér megerősödését követően megnyílt a lehetőség a válogatott szintű játékosok szerződtetésére. Az elmúlt két év az egyesület eddigi történetének legsikeresebb időszaka volt, és örömmel írhatjuk, hogy harcba szálltunk a magyar bajnoki címért fantasztikus otthonunkban, a Kaposvár Arénában. Kiderült, hogy a kaposvári szurkolók kíváncsiak a csapatra, csakúgy, mint az országos média. Ezek után a 2020/2021-es évadban is szeretnénk a legelőkelőbb helyezésekért küzdeni!

Példaképei szeretnénk lenni annak a 300 kaposvári lánynak is, akik a röplabdát választották saját sportágukként.

A mi városunk
A mi csapatunk
A mi sikerünk

Tisztelettel várjuk Önöket mérkőzéseinken!

 

Vezetőségünk

Elnök: dr. Karl Schultes
Ügyvezető elnök: Orosz Ferenc
Elnökségi tagok: Czipó Ervin (örökös tiszteletbeli elnök), Vermesné dr. Merő Zsuzsanna, Simonné Kutas Zita

email: info(at)1mcmvolley.hu

Hazai mérkőzéseink helyszíne

Kaposvár Aréna
Cím: 7400 Kaposvár, Arany J. u. 97.
Tel.: 82/527-690

Honlap: http://www.kapossport.hu